VTEM Banners
VTEM Banners
VTEM Banners

ÉRDEKLŐDÉS / FOGLALÁS: +36 30 833 75 00

Fallabda

 

A fallabda (squash) szabályai

 

A fallabdát két játékos játssza egy 9,75 m hosszú és 6,4 m széles pályán.

A szabályok a fair play-re és a sportos eleganciára épülnek:

A cipő világos talpú legyen, a játékosoknak shortot és polót kell viselnie, hangosan szitkozódni illetve az ellenfelet ócsárolni nem szabad. Amikor a játékosok a pályára lépnek, az első játszma megkezdése előtt öt perc "felmelegítő" játék áll rendelkezésükre. Ez alatt a játékosok a pálya ellentétes térfelén állnak, és úgy ütik a főfalnak a labdát, hogy az az ellenfél térfelén pattanjon. Két és fél perc után a játékosok térfelet cserélnek. Két célja van: egyrészt az, hogy felmelegítsék a labdát (ugyanis amikor a labda még hideg, kevésbé pattan), másrészt, a játékosok magukat is bemelegítsék néhány ütéssel.

A játszmát csak meleg labdával lehet elkezdeni.

Miután ötperces játékkal felmelegítették a labdát, megpörgetik az ütőt, hogy eldöntsék, melykőjük adogat először.

Az adogatás megkezdésével elkezdődik a játék. Akkor nyeri meg a játékos a labdamenetet:

  • ha ellenfele a tinre üti a labdát (fémmel borított, 0,45 m széles sáv a főfal legalján);
  • ha a határvonalakon kívülre üti a labdát;
  • ha nem tud beleütni a labdába, mielőtt az másodszor is pattanna a padlón.


A labdamenet folyamán a játékosok megüthetik a labdát közvetlenül a levegőből vagy az után, hogy egyet pattant a padlón. Az oldalsó és a hátsó falak használhatók arra, hogy a labdát visszajuttassák a főfalra.

Mérkőzéseken többnyire az úgynevezett "hagyományos" vagy "nemzetközi" pontozást alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy csak az a játékos szerezhet pontot, aki adogatott. Ha a menetet a másik játékos nyeri meg, akkor nem kap pontot, de megszerzi az adogatás jogát. Minden játszmát kilenc pontig játszanak.

Az utóbbi években terjed az "amerikai" pontozási rendszer, ami azt jelenti, hogy a labdamenet bármelyik játékos megnyerheti, függetlenül attól, hogy ki adogatott. Ebben a szisztémában minden játszmát 15 pontig játszanak.

A mérkőzéseket csapatok is vívhatják egymás ellen. A csapatok három-öt játékosból állnak. Ilyenkor a csapattagok rangsor szerint mérkőznek egymással, vagyis először a legerősebb játékosok mérik össze tudásukat, majd a második legjobbak és így tovább. Minden megnyert mérkőzés egy pontot ér.

A versenyeken számos versenyző, illetve csapat küzd egymás ellen. Általában egyenes kieséses rendszerben játszanak, ami azt jelenti, hogy az a játékos vagy csapat, amelyik vereséget szenved a mérkőzés során, kiesik a mezőnyből. Léteznek csoportmérkőzéses rendszerű versenyek is: ilyenkor két elvesztett mérkőzés után esnek ki a játékosok, illetve csapatok. Harmadik lehetőség a körmérkőzéses verseny, ami azt jelenti, hogy mindenki mindenkivel megmérkőzik, és az a csapat vagy játékos nyeri a tornát, aki a legtöbb mérkőzést nyeri meg az összesítésben.

 

A squash pálya vázlata

 

 

Az adogatás

 

Az először adogató játékos eldöntheti, hogy a jobb vagy a bal oldali adogatónégyzetből akar-e adogatni. Többnyire a jobb oldalit szokás választani jobbkezes ellenfél esetén, és a bal oldalit balkezes esetén, mert így a labdát az ellenfélnek fonákról kell visszaadnia, ami általában mindenkinek gyenge pontja.

Az adogatás akkor érvényes, ha az adogató legalább egyik lábának egy pontja a labda megütésének pillanatában az adogatónégyzeten belül van úgy, hogy nem érinti a négyzetet körülhatároló vonalak egyikét sem.

Az adogató feldobja a labdát a levegőbe, majd lepattanás előtt elüti a főfal felé. A labdának a főfalon az adogatóvonal és a határvonal közé eső területet kell érintenie, és úgy kell visszapattannia, hogy az éppen "használt" adogatónégyzettel ellentétes oldali hátsó pályanegyedben érjen padlót. A hátsó pályanegyed vagy más néven fogadónégyzet a keresztvonal, a félpályavonal, az oldalfal és a hátsó fal által határolt terület. (Ha a labda éppen a fogadónégyzet valamelyik határoló vonalán pattan, akkor az adogatás érvénytelen.)

A labda pattanhat a hátsó falon, az oldalfalon vagy akár mindkettőn, mielőtt padlót érne, de nem mehet a határvonalakon kívülre.

A sikertelen adogatás neve fault: ebben az esetben a fogadó nyeri meg az adott labdamenetet.

Az adogatás érvénytelen az alábbi esetekben:

  • Az adogatónak legalább az egyik lába nem érintkezik a padlóval az adogatónégyzeten belül (lábhiba).
  • Az adogató beleér a labdába, miután az már lepattant a padlóra.
  • Az adogató felkészül és üt, de elvéti a labdát.
  • A labda nem pattan a főfalon az adogatóvonal felett.
  • A labda az oldalfalon pattan először, és csak azután a főfalon.
  • A labda az ellentétes fogadónégyzeten kívül eső területen pattan a padlón.
  • A labda bármelyik falat a határvonalon kívül érinti.
  • Az adogató kétszer üt bele a labdába.
  • Az adogató összeütközik a labdával, miután az visszapattant a főfalról

 

Néhány fallabdás kifejezés

 

  • LET: Labdamenet újrajátszása, abban az esetben, ha biztonsági és sportszerűségi szempontokat figyelembe véve az egyik fél nem üti el a labdát. (Például azért, hogy nehogy megüsse társát.)
  • STROKE: A játékos azért nyeri meg az adott labdamenetet, mert ellenfele megzavarta vagy megakadályozta abban, hogy visszaadhassa a labdát.
  • TIN: Fémmel borított, 0,45 m széles sáv a főfal legalján.

 

A labdák típusa nehézségi sorrendben

 

  • nagyméretű kékszínű labda (hamar bemelegszik, könnyen pattog)
  • fekete normál méretű labda egy kék ponttal (kék egypontos)
  • fekete normál méretű labda egy piros ponttal (piros egypontos)
  • fekete normál méretű labda egy fehér ponttal (fehér egypontos)
  • fekete normál méretű labda egy sárga ponttal (sárga egypontos)
  • fekete normál méretű labda két sárga ponttal (sárga kétpontos)

 

Vendégeink komfortérzetét tovább növeli, hogy nagyteljesítményű légkezelő rendszer és  klíma gondoskodik a folyamatosan cserélődő friss és megfelelő hőmérsékletű levegőről.

Ha már fallabdáztál biztosan tudod, hogy a squash az egyik legintenzívebb sport, ha még nem, ne késlekedj kipróbálni! Minden izmodat megmozgatja, növeli az állóképességedet és mindeközben élvezheted a játék örömét.

Nálunk barátságos, közvetlen hangulatú, igényes környezetben sportolhatsz. Amennyiben még nem ismered ezt a sportágat, készséggel megismertetjük veled a játék szabályait, és megmutatjuk az alapvető fogásokat.

Ha kedved van fallabdázni, de nincs kivel, és javítanál a tudásodon, lehetőség van arra, hogy fallabda partnert és edzőt találjunk számodra. A játékhoz labdát és ütőt a helyszínen bérelhetsz. Folyamatos akciókkal, diákkedvezményekkel, bérletvásárlási lehetőséggel várunk.

 


Vigyázat!!! - Már egyetlen alkalom is függőséghez vezethet.

 

 

 

 

Bejelentkezés



Vendégeink mondták

Nagyon jól esett a torna után a szauna tegnap.

A két kis edzőmesternek köszönhetően már 8 kg ment le
és centikben is van változás!

Szeretek hozzátok járni! :-)

KÖSZI

Nyitvatartás

hétfő: 6:00 - 22:00
kedd: 6:00 - 22:00
szerda: 6:00 - 22:00
csütörtök: 6:00 - 22:00
péntek: 6:00 - 22:00
szombat: 8:00 - 20:00
vasárnap: 8:00 - 20:00

Elérhetőségünk

Pulzus Szabadidő Központ

Cím: Cegléd, Összekötő út 30/b
Tel: +36 53 310-130
Mobil: +36 30 833 75 00
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.pulzusszabadido.hu